4. nap
2006. 06. 21. - szerda
Ma reggel ugyancsak 7-kor csörgött az óra. Mivel igen hamar megoldódott az első feladat, azaz a
munkakeresés, jöhetett a következő. Lakást kell találni.
Mielőtt nekieshettem volna a hirdetéseknek, el kellett intézni a PPS (Personal Public Service)
szám igénylést, anélkül ugyanis nem intézkedhetek semmilyen hivatalban. Az iroda, ahol a
kérvényt be kell adni 9:30-kor nyitott. Mivel tudtam, hogy sokan járnak hasonló cipőben,
mint én, már 8:30-kor ott álltam az ajtóban. És milyen jól tettem. Így csak öten voltak
előttem, mind lengyel, viszont mire kinyitották az ajtót, vagy 40-en mögöttem. Hamar
sorrakerültem, gyorsan kitöltöttem amit kellett, szűk fél óra után már mehettem is lakást keresni.
A hirdetések számát ismerve ez nem tűnhet nehéznek, nade nekünk speciális igényeink vannak ám.
Van 4 négylábú, aki ugyancsak ki szeretne jönni velünk. Legalábbis mi szeretnénk, ha kijönnének :)
Ez viszont nem könnyíti meg a dolgunkat lakáskeresésnél. Sebaj, optimisták vagyunk, eddig is minden
jól ment, csak sikerül ez is. Irány az internet kávézó, kínai emberke elmondja a szokásos
instrukciókat: láptopokbátnodánlád. Persze elsőre fogalmam sem volt mit akar, de aztán kicsit
szótagolva mondva már leesett: Laptop jöhet, de nincs letöltés. Gondoltam internetezz letöltés
nélkül, ha tudsz, de megígértem, hogy nem fogom elfoglalni a teljes sávszélességet.
Úgy okoskodtunk, hogy nem esünk neki mindjárt a landlordoknak, hanem megkeresünk ügynökségeket,
hátha ők tudnak segíteni az állattal való lakáskeresésben. Találtam is jópárat, ami azon a
környéken volt, ami nekük jó. Mivel a munka a város déli pereménél van, ahova a leggyorsabban a
Luas (sima villamos ez is, csak szép új) visz el, így annak a vonalán kerestem elsősorban.
Kinéztem melyik busz visz arra, és már mentem is. Felültem az emeletre, az első sorba,
mondván onnan jobban látni a környéket. Na meg otthon nem sok emeletes busz van,
szórakozásnak sem rossz :)
Sok szép utcán át vitt az út, sikerült megtalálnom szerintem a
leggazdagabb részét a városnak. Kicsit olyan érzésem volt, mintha a horvát tengerparton
lettem volna. Még pálmafák is vannak. Az ügynökségeket felkeresése nem bizonyult túl jó
stratégiának. Amint kimondtam, hogy állatokat is vinnénk a lakásba, azonnal becsukódott
minden katalógus, olyan lakásuk nincs, ahova állatot vihetnék. Szerintük nem is fogok
találni. Szép kilátások... Sebaj, nem adjuk fel ilyen könnyen. Indulás haza.
A nap jócskán elment mire hazaértem. Feleslegesen. Lejártam a lábam, szép környéken
jártam, de a célhoz nem jutottam közelebb. Gyorsan elmentem a kiskínaihoz netezni,
hogy kiírjak konkrét lakáshirdetéseket. Találtam is jópárat, ami árban is jó volt,
és jó helyen is volt. Lementegettem őket, hogy másnap reggel telefonálgatással kezdhessem a
napot. Irány a Hostel, gyors vacsi, kis meccs nézés, aztán alvás.