Írország
2006. március 19.-én ezt írtam a blogunkba:
"Már régóta megfogant bennünk egy gondolat: változtassunk életünkön. A jelenlegi minden, csak nem
élet. Jó lenne, ha a munka mellett jutna az embernek magára is, vagy mivel nem jut, és bírjuk, mert
fiatalok vagyunk, legalább tudnánk gyűjtögetni, és látnánk, hogy igen, majd évek múlva jutunk
valahova. De nem ezt látjuk. Cserébe kaptunk 20 évnyi kölcsönt, egy szobával.
Sokat gondolkodtunk, terveztünk a párommal, míg arra az elhatározásra jutottunk: irány külföld.
A legelső terv Kanada volt, mert azt hallottuk, oda nem kell vízum. Mikor már elég komolyan
gondoltuk a dolgot ahhoz, hogy utána is nézzünk, rájöttünk Kanada csak egy álom marad.
Nem könnyebb munkát vállalni, mint Amerikában. Így jutottunk el Írország ötletéhez, majd Angliához,
Dániához.
Ezen tervünket már 2005. novemberében feltettük a gázra rotyogni. Mivel az oldalunkon is látszik,
az életünk legközepe a 4 lányunk, akik a legjobb barátaink, úgy tekintünk rájuk, mint a
gyermekeinkre, Ők is költöznek velünk.
Most per pillanat megkönnyebbülést érzek. Várom a változást."
A változás el is jött. 2006. június 18.-án a párom kiutazott munkát keresni Írországba, Dublinba.
Hamar talált is munkát, és albit is, így mi lányok 2006. július 5.-én követtük őt.
A következő oldalakon az indulásról, érkezésről, a dublini életről írunk.
Jó szórakozást!