Írország
A legolcsóbb és leggyorsabb módja az országba utazásnak, ha repülővel jövünk.
Budapestről két légitársaság indít közvetlen járatokat Dublinba, a
Malév, és az
AerLingus,
emellett Malévval utazhatunk Cork és Budapest között is.
A jegyek árai mindkét társaságnál körülbelül megegyeznek. Időről időre tartanak akciókat,
ha kifogjuk akár €20 + illetékért is utazhatunk. Érdemes feliratkozni a légitársaságok
hírlevelére, így könnyebben tudomást szerezhetünk az aktuális akciókról.
A repülőút nem egészen 3 órás.
Repülhetünk emellett Londoni átszállással is. Ha kifogjuk, olcsóbban jön ki a jegy, de
ebben a változatban benne van, hogy lemaradunk a csatlakozó repülőről.
A repülésnek persze megvannak a hátrányai is. Az egyik legnagyobb a gépre felvihető csomag
súly, méret és mennyiség korlátozása. Malévnél a csomagtérben felnőtt utasonként 20kg
poggyász szállítható, az utastérbe pedig 1 db 10kg súlyú kézipoggyász, valamint néhány a
jegyen egyértelműen leírt kisebb tárgy vihető fel.
Ha ennél többet szeretnénk magunkkal hozni, vagy csak a repülés nem vonz, autóval is
megtehetjük az utat.
Lehetséges útvonalak:
Nagy-Britannián keresztül 2 komp utazással (vagy választhatjuk az alagutat is). Ez a
változat 2120 km Budapest Clark Ádám tértől (Lánchíd budai hídfő) az O’Connell Streetig
Dublin központjában (Michelin által ajánlott útvonalon):
www.stenaline.co.uk
Franciaországon keresztül UK kihagyásával, 1 hajóúttal (kb. 16 óra). Ez időben jóval
(leginkább a hosszú kompozás miatt), távolságban kicsit hosszabb. A kompról hallani
rosszat, és kevésbé rosszat is. Egy biztos, nem egy Titanic első osztály ( bár ez jóval
nagyobb valószínűséggel éri el célját ):
www.irishferries.com
Az előbbiek mellett persze vannak azok alternatív változatai is, ha nem a távolság
lehető leggyorsabb legyőzése a cél, hanem az autópályák zajfogó fala mellett szeretnénk a
tájat is látni.
Dublin repülőtere a városközponttól északra található:
www.dublinairport.com
Megközelíthető busszal, taxival és autóval.