'11 június

Utcai Mutatványosok Világbajnoksága - '11 június
Nagyobb kép

Utcai Mutatványosok Világbajnoksága, Merion Square, 2011. június 16.-19.

Nyitásra ékeztünk meg a Merrion Térre, az idei Street Performance World Championshipre, azaz az Utcai Mutatványosok Világbajnokságára. A kerítésen narancssárga plakáton ez fogadott: Az elcsatangolt gyerekeket eladjuk a cirkusznak. Mosolyra derítettek mindenkit. :)

Négy napon keresztül különböző utcai mutatványosok, bűvészek, akrobaták, humoristák versenyeznek a látogatók szavazataiért. A szavazatok döntik el kik lesznek az ide év győztesei. Idén ráadásul rekord döntésre is készültek Where's Wally? azaz Merre van Wally? címmel. Lehetett venni kosztümöt, beöltözni, és délután 6-kor gyülekezni egy nagy közös fotó és népszámlálás céljából. Érdekes volt látni a beöltözött kicsiket és nagyokat Wally jelmezben egész nap. :)

Nem volt még tömeg, így körbesétáltunk, és leültünk Greg Frisbee előadását megnézni. Nem mutatott túl sok trükköt, de jópofa volt. Goliath a legerősebb kisember kicsit unalmasan indult, így elsétáltunk utána a The Unknown Stuntmen-t megnézni. Ketten produkálták magukat, szinte semmilyen komolyabb trükköt nem mutattak, de mégis kacagott a tömeg minden percben a bohóckodásukon. :)

A rendezvény ingyenes, de még az események listájának kis füzetéért is fizetni kell. No meg persze a kalap minden mutatványos előtt ott van. Amire fel is hívták mindig a figyelmünket a végső naaaagy produkciójuk előtt, hol kissé túlzóan = adjunk €20-kat... ?!...de a többségnek humorosan sikerült azért a figyelemfelhívás.

Fotóalbum