Megérkezés

Július 7. péntek

Megérkeztünk mi 5-en lányok Dublinba, teljes kis családunk immár. De kezdjük az elején.

Július 5-én nagyon korán ébredtem. Sok volt még a tennivaló, indulás előtt. Befejezni a pakolást a bőröndökbe, megírni még 3 CD-t, és kiengedni a lányokat futkorászni, hiszen sokat kellett még ücsörögniük megérkezésig.

Megvettük Nudkának a homeopátiás nyugtatót, hogy jól viselje az utazást, és még mielőtt elindultunk volna Tapolcáról, beadtam neki egy szemet, hogy ne legyen nagyon ideges, míg felérünk Bp.-re a reptérre. A lányokat jól kifárasztottam, így csak Kobak szokásos kaparását lehetett hallani az út alatt, de Ő egészen Budapestig kitartóan kaparta hol az almot ki az almosládából, hol meg az ajtót rázta nagy bőszen. Ez nála már a szokásos "utazási láz". Akárhova mentünk, Ő mindig kitartóan a tudtunkra adta, Ő nem szeret utazni. A göriknek nem mertem nyugtatót adni, Nudkánál is még egyszer felhívtam a dokit, mielőtt megkapta volna a második szemet. De a tapolcai doki aranyos volt, nem küldött el melegebb éghajlatra, elmondta még egyszer, hogy legyek nyugodt és adjam be a cicának a gyógyszert, nem fogja levenni a lábáról, nem lesz kába, csak az utazás viszontagságait fogja könnyebben elviselni.

Mindezek után bementem az AirCargo irodájába, szólni, hogy megjöttünk. Persze tudták azonnal, hogy ja igen a 4 állat, mert előző héten minden nap telefonáltam, hogy biztos négy hordozó kell-e, jó lesz-e a megvett hordozó, meg jó-e a beviteli engedély, stb. Ennek ellenére a hölgy úgy fogadott, mikor mondtam, hogy 4 állat, 4 hordozóban, műanyag, fém ajtós ketrecben kint várnak, hogy nézzem meg, nekik a nagy könyvben fa ketrec van lerajzolva... Rögtön elfogott a düh, és idegesebb lettem, mint voltam, arra a gondolatra, hogy itthon maradnak a lányaink. Elmondtam, hogy igen, én kaptam abból leírásból, és igen, a rajzon fa ketrec van, de apró betűkkel oda van írva, hogy műanyag hordozó is jó. Erre a hölgy: megnézem, meg lehívom a főnököt, nézze meg őket.

Vártunk pár percet, mire jött a főnök, megnézte mi is az a vadászgörény, de aranyos, és persze, jó lesz a hordozó. Túljutottunk a kiférnek-e a rácson, meg elpukkantják-e magukat kérdéseken, és megkaptuk a matricákat, amit a hordozókra kellett ragasztgatni. Az egyik matricán a fuvarlevélszám, a másikon a dublini címünk volt, a másik két matricán pedig fehér alapon piros nyilak voltak, amit úgy kellett felragasztani, hogy a nyíl a hordozó teteje felé mutasson, hogy a rakodók is tudják, hol van a hordozó teteje.

Ragasztgatás után minden lányka kapott egy kis tápot a tálkájába, és a nyalogatós itató is felkerült a helyére, mindenkinek. Kapott mindegyik lány egy nagy puszit a buksijára, Nudka csak simit, mert olyan picire összehúzta magát, hogy nem tudtam bebújni hozzá.

Bementem elrendezni a papírokat, addig Attila szülei, Zsóka és Árpi vigyáztak a lányokra. Bent szépen kitöltögettünk mindent, megkaptam a fuvarlevél nekem szánt másolatát, amivel átvehetem majd Dublinban a lányokat, és mehettem fizetni. Fizettem 137ezer valamennyi forintot, ami kicsit több lett, mint amit előzetesen a telefonba kiszámoltak nekem, de örültem, hogy jöhetnek a lányok. Minden papírt odaadtam a Cargosoknak, az útlevél is borítékba került, majd elbúcsúztam a lányoktól, és indultunk a 2A terminálra, hogy én is felszálljak a gépre.

Mikor közeledett a beszállás ideje, elbúcsúztam Attila szüleitől, akikkel megbeszéltük, felülről megnézik, bepakolják-e a lányokat. A cargosok azt mondták, indulás előtt pakolják be őket, ők lesznek az utolsók és Dublinban őket veszik ki elsőként. Attila szülei azonban nem látták az állatkákat bepakolni, így, amikor leszálltam a buszról a gépünknél, láttam pakolós embereket és elszaladtam megkérdezni, beraktak-e 4 állatot, mire azt felelték, igen, le is kötözték a hordozókat, felfűtik azt a részt, ahol ők vannak, nyugodjak meg, minden rendben lesz.

Így beszálltam, és izgatottan vártam, milyen lesz az első repülőutam. Nagyon hamar felszálltunk, én csak kapaszkodtam, ott ültem az ablak mellett, a szárny előtt, így bámultam kifelé, és győztem nyelni, mert pattogott a fülem. A gondolataim a lányok körül jártak, vajon ők hogy viselték a felszállást.

A leszállás is tök jó volt, láttam fentről a legelésző teheneket, és a sok golf pályát, majd egy döccenés, és lent voltunk.

Kiszálltam, caplattam a tömeg után, majd megkerestem a csomagomat. Ekkor már jött Attól az sms, hogy ahol a csomagom veszem fel, majd ott fognak keresni, mert csak nekem adják ki a lányokat. Így megvártam a csomagom, majd miután megvoltam, körbenéztem, de sehol nem láttam Szabó Juliannát kereső reptéri dolgozót. Így, mivel nem találtam információs ablakot hirtelen, az első ablakhoz odamentem, és mondtam, hogy honnan jöttem, és 4 állatot hoztam, hol találom meg őket. Az emberke telefonon megérdeklődte, hogy hoztak-e a MALÉV géppel állatokat, majd elmondta, menjek ki a reptérről, jobbra, jó sokat caplassak, majd a Cargo épületét keressem. Ezt is tettem. Kimentem, megtaláltam Atot, de neki azt mondták a telefonban, hogy oda fogják hozni a reptérre a lányokat. Így megint felhívta az információt, de neki is azt mondták, amit nekem, menjünk a Cargo épületébe. Így elindultunk. Elszaladtunk a Cargo épületéig, ott viszont nem tudtak állatokról. Elküldtek megint arrább, érdeklődjünk ott. Mire odaértünk, már egy óraja Dublinban voltam. De mielőtt beléptünk volna az irodába, Attilát hívták telefonon, hogy a lányok Dublin mellett, Swords-ban vannak, egy állatkórházban, már csak ránk várnak. Adtak egy telefonszámot, hogy fogjunk taxit, majd hívjuk fel őket és elmagyarázzák a taxisnak, merre kell menni. Jó, de taxit fogni a reptéren lehetett, így visszamentünk a reptérre. Persze mondanom sem kell, mindezt oda-vissza a 20 és a 10kg-os csomaggal a kezünkben tettük meg. Visszaértünk a reptérre, fogtunk egy többszemélyes taxit, és elindultunk.

A taxis nagyon rendes volt, de nem találta a kórházat. Felhívtuk emberünket, magyarázza el még egyszer, merre kell menni, mert eljutottunk ugyan Swordsba, de a központba, ahol nem volt kórház. Így a sofőr megkérdezett egy rendőrt, aki elmagyarázta, majd két kanyar után végre megérkeztünk. A szívem a torkomban volt, mert útközben hívta Attilát a doki, hogy a külső élősködő ellen beadott szert nem találja, nincs a helyén. Kiderül, hogy a féreghajtó mellé tette be a hazai doki a matricát, megvolt, csak rossz helyen. Mikor bementünk, és kifizettük a helyet, meg a vizsgálati pénzt (550EUR), már mondta a doki, hogy rendben vannak a lányok és mindannyian megvannak.

Kiderült, Kobak, Potyesz és Pizsi voltak az első görények, akiket repülővel behoztak Írországba. Mutatta a doki a naplóját, hogy másnap 4 görényt hoz egy lány. :)

Aztán el is vezetett egy másik helységbe, ahol ott kuksolt mindenki, épen, fáradtan. :) Örültünk nagyon, hogy megvannak végre Ők is! A taxis közben megvárt, és haza is hozott bennünket, 2 bőrönddel és 4 hordozóval nem boldogultunk volna ketten, ráadásul nemigen tudtuk, merre van Swords, Dublinhoz képest. Így hamar hazajutottunk.

Hazaérve, a göriket meg kellett fürdetni, mert bepisiltek/kakiltak, igen erős szaguk volt. Fürdés után mindenkit szemrevételeztünk. Mindenki megvolt, éberek voltak, nem pukiztak az út alatt. Nudka félve tekintgetett körbe-körbe. Majd egy kis futkározás után a szobában, lefeküdtünk alukálni.