A kis beteg

Kobak a kis beteg
Nagyobb kép

10 hónapos volt Kobak, amikor az egyik nap arra ébredtünk, hogy nem tud megállni rendesen a lábán, csak botorkál, el-el borul. Előző nap még semmi baja nem volt, végigkergette Potykát a lakáson, mint szokta. Mikor reggel észrevettük, azonnal hívtuk a dokit, aki azt javasolta, menjünk, amilyen gyorsan csak tudunk.

Kiderült, hogy súlyos fülgyulladása van, így injekciót kapott a föle mögé. Napokon keresztül jártam fel vele Székesfehérvárról Budapestre a göris dokihoz. Szegénykémet nagyon megviselték a kezelések, de életben maradt. A hallását elveszítette, és még sokáig félre tartotta a fejét, de lassan-lassan megszokta az új világot.

Ezekben az időkben sok szeretetet igényelt, míg korábban nagyon ritkán bújt hozzánk, akkor el sem akart menni mellőlünk. Sokat beszéltünk hozzá úgy, hogy magunkhoz emeltük, hogy érezze a rezgéseket, amikor beszélünk hozzá. Így nyugodott meg.

A többiek nem értették, miért lett visítós. Visított, ha nem értette mi folyik körülötte. Később ez alábbhagyott, ahogy többiek is megértették, hogy Kobak miért viselkedik másképpen, mint szokott.

Felső kép:
"10 hónaposan, egyik nap arra ébredtem, nem tudok megállni rendesen a lábamon. Nem értettem a dolgot, hiszen előző nap még végig kergettem Potykát a lakáson. Mikor reggel a mami észrevette, nagyon ideges lett. Zokogva telefonált valakinek, aztán bepakolt a hordozómba, és indultunk. Ekkor még nem tudtam, mi vár rám. Nem tudtam, hogy estére kanül lesz a mancsomban, és szükségem lesz a mamira és a papira, jobban, mint valaha."

Jobb alsó kép:
"Azt mondta a mami, hogy csúnya belső fülgyulladásom van, és hogy ne haragudjak rá, sokáig fogunk még arra a helyre járni. Értetlenül néztem rá, nem tudtam, hogy mennyire igazat mond, még két hétig jártunk minden nap busszal fel a nagyvárosba, ahol zajos dobozokban utaztunk, majd megint éreztem azt a furcsa szagot a levegőben. Elfáradtam, mami védj meg!"

Bal alsó kép:
"Aztán lekerült a kanül a mancsomról, és megkönnyebbültem. A világ viszont megváltozott körülöttem. Minden elcsendesedett. Nem hallottam már Potyka makogását, nem hallottam, ha jött felém a mami, nem hallottam a csörgő labda beszédét sem. Ismét féltem. Ekkor sokat szorított magához a mami és papi, éreztem, hogy szeretnek, éreztem, hogy beszélnek hozzám, éreztem a rezgéseket."

Fotóalbum

Videó