16 nap, 15 éjszaka 9 különböző szálláson, 3700 megtett kilométer és rengeteg élmény. :) Július 24. - augusztus 8.

Pénteken (júl. 24.) kora reggel indult a gépünk, így már 9:35-re Velence Treviso repterén vártunk a csomagunkra. Csak egy nagy bőröndöt vittünk és két kis kézipoggyászt, mivel mindennek be kellett majd férnie a bérelt autó csomagtartójába. Nem szerettünk volna dolgokat elől hagyni, miközben A-ból B-be utazunk.

A csomagfelvétel után, tudtuk, hogy meg kell találnunk a buszt, ami bevisz minket Velencébe. Az oldalukon megtaláltuk, hogyha ekkor és ekkor érkezünk, akkor mikor indul a mi buszunk be Velencébe.
A buszt magát hamar megtaláltuk, csak kimentünk a reptér épületéből, és ott sorakoztak. A legelső Velencébe induló buszra felszálltunk, fejenként €6-ért, közel egy óra alatt beértünk Velencébe a Piazzale Roma-ra.

A szálláskeresés nem volt könnyű, de végül is sikerült a buszállomáshoz közel találni egy hostelt. Már csak később derült ki, hogy maga a hostel nem ott lesz, ahol megadták foglaláskor, mert ott csak az irodájuk van. A szobához még el kell majd mennünk. Ettől tartottunk is egy kicsit, mert direkt azért akartunk a buszállomáshoz közel szállást találni, hogy ne kelljen a csomagokkal sokat caplatni.

A hostel által adott útmutató alapján hamar megtaláltuk az irodájukat. Ott kaptunk egy Velence térképet, és kellemes meglepetésünkre a szálláshoz sem kellett sokat menni csak egy utcát le a csatorna mentén.

A házszámmal volt egy kis kavarodás, mert azt mondta a nő az irodában, hogy 159 a házszám. Mi pedig találtunk A-t, B-t és C-t is. :D Az A és a C egy többlakásos épület volt, ott ki mertük próbálni a kulcsot, amit kaptunk, mivel a bejárat egy közös folyosóra vezetett, de a B variációval nem mertünk próbálkozni, mert magánlakásnak tűnt. Mégsem próbálhatok meg kinyitni minden ajtót az utcában. :D

Így At visszasétált, és megkérdezte a nőt, aki eljött megmutatni. Persze, hogy a B lakásba ment be, ami kiderült, hogy többlakásos az is. Csodálkozott, hogy van 159 B, mondtuk neki, hogy van C is. :Đ

Gyorsan cicamosdottunk, át- illetve levetkőztünk rövidgatyába, és a nyakunkba vettük a várost. Dublin 20 fokja után érezhető volt a különbség, a közel 35 fokos hőség. :D

A kis füzetet és a kinyomtatott térképet a kapott térképpel összevetve indultunk a kiszemelt dolgok felé. Először is vettünk Vaporetto bérletet, 36 órára fejenként €23-ért. Vaporetto árak: itt, Vaporetto útvonal pedig itt letölthető.

A kapott bérletet minden egyes hajóra szállás előtt el kellett húzni a kitett kis sárga dobozkák előtt. Felszálltunk az 1-es jelzésű hajóra, mivel az közlekedik a Piazzale Roma és a Piazza San Marco között. Mi először csak a Ponte di Rialto-ig hajókáztunk el.
Maga a híd emlékezetes volt, ahogy a Vaporettón álltunk, búgott a hajó alattunk, és egyszer csak megláttuk a Rialtot. Boltív alakú, egylyukú híd közepe alatt szépen elfértünk. :)

A híd Velence legrégebbije, 12ezer cölöpre épített 16. századi kőhíd. A helyén már a 13. században állt egy fahíd, ami korhadt, tűz áldozatává vált, mire a városvezetés elhatározta, hogy kőhidat építtet helyette. 1588-ban kezdődött el a kőhíd építése és három évig tartott míg felhúzták. A Canal Grande vize mossa alulról a pilléreket.
A hidat turisták ezrei koptatták akkor is, amikor mi megpillantottuk. Már építése óta kereskedelmi központként működik. Közepén kis boltok sorakoznak, két oldalt lehet le és fel sétálni, át a csatornán.

Innen gyalog folytattuk utunkat a Chiesa di Santa dei Miracoli, azaz észak-kelet felé.
A Miracolit egy kis csendes utcában találtuk meg. Az olaszországi építészet egyik legjelentősebb reneszánsz alkotása ez a 15. századi kis templom. Egyik oldala a csatorna partján emelkedett a magasba, mintha a vízből nőtt volna ki. Belépéskor megvettük a Chorus Pass bérletet, mivel így olcsóbb bemenni a megnevezett 16 templomba.

A különböző színű márvánnyal borított, korai reneszánsz templom nagyobbnak tűnik, mint valójában, Pietro Lombardo építésznek köszönhetően. Lombardonak a meglévő szűk helyre kellett felépítenie ezt a templomot. A színeket variálta, hamis oszlopsorokat helyezett el a templom csatorna felőli oldalán (pilaszter), és az ablakok is úgy készültek, hogy mélyebbnek tűnjenek, mint amik.

A templom története szerint, az 1470-es években Szűz Mária egy képe számos csodáért volt felelős Velencében. A zarándokok ajándékokat és adományokat adtak, hogy a templom megépülhessen. A kép ma is a főoltáron látható (I Miracoli).

Belül egyetlen főhajó található. Reneszánsz márvány domborművekkel van díszítve, Tullio Lombardo, Alessandro Vittoria és Nicolò di Pietro munkáival. A főhajó végén márvánnyal díszített lépcső vezet két szószék között a fő oltáron kiállított Szűz képéhez ( kép). A templomban tilos a fotózás, így leültünk egy kicsit még nézelődni a templomi csendben. A boltozatos mennyezet is gyönyörű. 50 kis fakazettára van osztva, amelyekben egy-egy próféta festett arcképe található.

Miután egy kicsit lehűltünk a templom hűvös belsejében, folytattuk az utunkat vissza a Rialto hídhoz, onnan pedig a Piazza San Polo felé. A tér Velence második legnagyobb tere a Szent Márk tér után. A Chiesa di San Polo számos alkalommal fel lett újítva, így az eredeti 9. századi templom kis része maradt fent. A 19. századi felújítás munkálatainak fedezésére számos, a templomban addig megtalálható festményt eladtak. Giandomenico Tiepolo, Jacopo Tintoretto (Utolsó vacsora) és Paolo Veronese festményeit most is őrzik a falak. Bent fényképezni tilos. A 14. századi torony lábát reneszánsz szobrok őrzik: oroszlánok, az egyik egy emberi fejet, míg a másik egy kígyót tart a mancsaiban.

A San Polo után a Basilica di Santa Maria Gloriosa dei Frari, azaz röviden csak Frari következett (Frati jelentése testvérek). San Polo negyed szívében található a Campo dei Frari-n.

Assisi Szent Ferenc nyomában, amikor Velencén át utazott a Szentföldre, számos ferences szerzetes érkezett Velencébe. San Polo negyedben kaptak egy földdarabot, ahova 1250-ben elkezdték a mai Frari templom elődjének építését, amit 1338-ban fejeztek csak be. Pár éven belül kicsinek bizonyult a templom, ezért 1341-ben elkezdték kibővíteni azt, ami így a mai Velence egyik legnagyobb temploma lett. Az építkezés kicsivel több, mint egy évszázadon keresztül folyt.

Olasz gótikus stílusban építették, téglákból. Kívülről szimpla, a ferences szerzetesek szegénységét és egyszerűségét tükrözi. A templom gótikus díszkapujának csúcsán Jézus szobra áll, a jobb pilléren Bartolomeo Buon alkotása, a Madonna a Gyermekkel, a bal oszlop felett pedig Szt. Ferenc szobra található. Látogatóként nem ezen a kapun keresztül juthatunk be a templomba. Tornya (Campanile) 83m magas, a második legnagyobb a városban San Marco után.

A főhajó világos és tágas (kép).
A templom belsejét számos műalkotás díszíti:
Titian (a templomban van eltemetve): Assumption of the Virgin (Szűz Mária mennybemenetele) (kép1, kép2), Giovanni Bellini, Donatello: John the Baptist (Keresztelő Szent János, az egyetlen Donatello faszobor Velencében). A gótikus faragott kórusfülkék is nagyon tetszettek (kép). Ez az egyetlen templom, ahol a kórusfülkék az eredeti helyen vannak. Látható még többek között Francesco Foscarinak állított emlékmű (Velence által, a méltatlan bánásmódért). Antonio és Paolo Bregno által 1458-ban készített emlékmű alá ezt vésették: "Polgártársak, csodáljátok dózsétokat!" Francesco Foscari

A Frari belsejéről még több kép itt található, saját nincs, mivel a fényképezés tilos bent.

A Frari után a Scuola Grande di San Rocco következett. (€7/fő) Döbbenetes volt. Beléptünk, körbejártuk a földszintet, de amikor felértünk a lépcső tetejére, a csodálkozástól tátva maradt a szánk. Tintoretto festményei a falakon és a mennyezeten, fa szobrok a festmények között, az egész leírhatatlan. Tintoretto korai festményeiből több, mint 50 db-ot őriznek a felső teremben (Sala dell'Albergo). A Crucifixion (Keresztre feszítés) című képét 1565-ben festette, egy egész falat elfoglaló hatalmas mestermű.

Jacopo Tintoretto-nál muszáj még egy kicsit tovább időzni. Valódi neve Jacopo Robusti, 1518-ban született Velencében, és itt halt meg 1594-ben. A velencei manierizmus legjelentősebb képviselője a döbbenetes fény-árnyék hatásokkal. Festményei nagy hatással voltak ránk is. A sok megbízást csak úgy tudta teljesíteni, hogy másokat is alkalmazott egy-egy munkájánál. Ezek között volt lánya, Marietta, és fia, Domenico is.

Gazdag velencei polgárok alapították San Rocco tiszteletére. Jótékonysági egyesület volt, ami az akkor dúló pestis járványban segítette a velenceieket. 1515-ben kezdték el építeni Bartolomeo Bon vezetésével, majd Scarpagnino irányítása alatt fejezték be 1549-ben. Le lehet ülni, tükröt ölbe venni, és úgy szemlélni a mennyezet festményeit (kép). A közvetlenül mellette álló fehér templom a San Rocco. A Scuola róla kapta a nevét.
A belépőjegyhez hozzátartozik az audio guide, azzal baktattunk körbe.

Ezután a Chiesa di San Pantaleone Martire azaz San Pantalon templomot szerettük volna megnézni, de zárva volt.

Így sétáltunk, egy kicsit bevetettük magunkat a sikátorok szövevényébe. Szűk utcácskák, az ablakokban zöld növények, vagy éppen száradó ruhák, omladozó falak, csobogó víz, kis hidacskák, hangulatos terecskék között célunk a Vaporetto volt. A Basilica di San Giorgio Maggiore templomot szerettük volna megnézni, és felmenni a tornyába is.
A templom a San Giorgio Maggiore szigeten tornyosul, már messziről látszik. A legelső templom a 8-9. században épült. A ma is látható templom Andrea Palladio építész mesterműve. 1565-ben tervezte de csak 1610-re készült el, mivel Palladio halála után Vincenzo Scamozzi fejezte me a homlokzatot, az eredeti tervek alapján.
Kívül hófehér homlokzat, belül pedig hatalmas tér és csend fogadott bennünket. Errefelé kevés turista téved át, pedig nagyon szép. A toronyba lift visz fel €3-ért. A kilátás gyönyörű a Szent Márk térre és a Dózse Palotára. Nyugatról pont szembe sütött a nap, így arról a részről vakítóan világos napos képek születtek. Azért elidőztünk a toronyban, míg mindent jól megnéztünk madártávlatból.

Visszahajóztunk a Szent Márk térre, és a Campanilebe is felmentünk lifttel, hogy erről az oldalról is lássuk a San Giorgio Maggioret, és a torony lábainál heverő várost. Az első tornyot 1173-ban építették, mint világítótornyot, hogy segítse a hajósokat a lagúnában. A középkorban szimplán börtönként szolgált. Az első torony azonban 1902-ben összedőlt. Adományokból építették fel a mostani tornyot, amit 1912-ben nyitottak meg a látogatók előtt. Sor nem volt, megvettük a jegyeket, és már fent is voltunk 99m magasan a város felett.
Fentről a látvány pompás.

A torony után sétáltunk egyet a környéken, a szűk utcák egyikében találtunk egy helyes fagyizót, és a mosolygós, éneklős pultos lánytól megvettük első olasz fagyinkat. Tölcsérben 3 gombócot. Percekig ettük. :D Majd visszahajóztunk a Ponte dei Pugni-hoz, mert ott láttunk szép gyümölcsöket. Kétféle barackkal, egy fürt szőlővel lettünk gazdagabbak. :D Gyümivásár után ettünk egy-egy szelet pizzát a part melletti egyik lépcsőn megpihenve. :) Majd ismét sétáltunk a keskeny utcákon, egészen addig, míg egyszer csak meg nem hallottunk valahonnan U2-t szólni. Megkerestük a hang forrását, és kiderült, hogy igen, nem tévedtünk, U2 koncert volt a városban. Ha ezt hamarabb tudjuk, biztos nem kívülről hallgatjuk a számokat, hanem bentről. :)

A fura U2 koncert után, este, ahogy a hostel felé sétáltunk, azért elfogott néha a bizonytalanságérzet. Pláne akkor, amikor a Vaporetto állomást keresve, eltévedtünk egy kicsit a szűk, kanyargós utcákban, és olyan zsákutcába jutottunk, ahova le kellett hajolni a keresztgerenda miatt, hogy előre tudjunk haladni. Na ná, hogy nem tudtuk, hogy ez zsákutca, csak amikor már nem volt hova tovább.

Este visszatérve a hostelbe, volt időnk jobban körülnézni. A szoba maga állott szagúan fogadott már először is. A szoba egyik sarka volt levágva és kialakítva a fürdőszobának. Egy falra szerelt ventillátor forgatta meg egy kicsit a levegőt. Az árban lévő reggelit az asztalon kitett csomagolt pirítós és lekvár jelentette volna... Ajánlani nem ajánlom jó szívvel ezt a hostelt: Dimora Serenissima, Venice.

Nem kellett altató egyikünknek sem, az biztos. Legalább 1 centit kopott a lábunk, már az első nap. :D